Gyűlölöm a világomat

Ülök magamban némán, gondolkodón,
Mire jó minden e földi nyomorban,
Mire az élet, ha minden romokban?
Gyűlölöm világomat, mely eltapos, megöl,
Gyűlölöm a reggeleket, mikor ébredek.

Mire e világ, ha minden oly hideg,
Ha nincs már se szeretet, se élet,
Az emberek szívében csak irigység érett,
kapzsi életük herdálássá lett.
A megértés, emberség ily semmivé lett!

Állandó kaparás! Több legyen, sok legyen!
Közben az életed sohasem élheted!
Családod nem látod napokig, hetekig,
Nem érsz rá, nincs időd, életed eltelik...
Amit megkerestél, még azt sem élvezed,

De szar az életed, ha ezt észreveszed,
Próbálsz sietve kapkodni, élni is kellene,
A gyereknek valamit mondanom kellene,
Mikor is volt, mikor engemet kérdezett,
De én nem értettem, hogy mi ez, meg ez?

Mit is válaszoltam, most nincs rá időm?
Mikor is beszélgettünk megértőn, szeretőn?
Mikor volt, amikor felnéztél az égre,
Bujkáló napsugár sugarait nézve?
Olykor még megálltál egy séta közben,

Nyíló virágot csodáltál a kertben,
Nyávogó kiscicát megsimogattad,
Régen volt, amikor ezt a jót kaptad,
Akkor még lelke volt mindennek e földön,
Manapság sivár és szívtelen az ember,

Aki örülni, szeretni már nem mer.
Nem mer, mert nem lehet, a gyengét eltapossák,
Akinek szíve van, megkapja a jussát!
Mindég kihasználják! Visszaélnek vele,
Azzal, hogy mindenkin segít, ez a veszte.

Azt hittem utunk egyazon irányba megy,
És hogy mindvégig foghatom kezedet.
De utunk mégis kettéválik,
Ám én reménykedek mindhalálig.

Nem lehet így vége, érthetetlen az egész,
A hiányod belül egyre jobban felemészt.
még mindig hiányzol, sokat gondolok rád,
Nem tudom feledni arcod kedves mosolyát.

Az idő az oka mindennek
Talán jobb ha meg sem ismerlek.
Vagy tudnék rád haragudni, de nincs miért,
a körülmények hozták helyettünk a döntést.

Kezedet már meg nem foghatom,
Arcod végig nem simíthatom,
A csókjaid ábrándok maradnak
És ezüstös ködbe burkolóznak.

Azt hittem, utunk egyazon irányba halad,
És én mindvégig nézhetem arcodat.
Ha a sors meggondolja magát,
Együtt leszünk egy életen át.

 

Egyedül

 

Nem hívott engem, pedig én mentem volna,
Nem csókolt, pedig vártam a csókra,
Úgy ment el tőlem, hogy nem mondott semmit,
Ő tán úgy érezte, nem hagy itt senkit.
...én bús szívvel egyedül maradtam,
Miatta én de sok keserű könnyet hullattam,
Ragyog a napsugár, oly szép a délelőtt:
De nekem mégsem oly szép, mint azelőtt.
Kiskertemből felém akácillat árad,
De lelkem most tőle nem vidul, fárad,
Hiába énekel ezer kis madárka,
Nem hatol be hozzám e bús nagy magányba,
Virágaim között kis tücsök hegedül: 
Én egyedül vagyok mégis... de egyedül...

 

Oldal: CSALÓDÁS VERSEK
Rózsaszín világ - © 2008 - 2024 - pink-rozsaszin.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat